PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. április 16. (húsvétvasárnap) Cseri Kálmán

KICSODA JÉZUS KRISZTUS?
11. HOGYAN TÁMADT FEL KRISZTUS?

Alapige: Mt 28,1-10

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, hálásan köszönjük, hogy meg engedted érnünk ennek az esztendőnek húsvétját.

Köszönjük hűségedet, megtartó kegyelmedet, gondviselő szeretetedet.

Magasztalunk téged ezen a napon különösen is a te nagy tetteidért. Áldunk téged a világ teremtéséért, magasztalunk a váltságért, Jézus Krisztus keresztjéért, és a keresztről való beszéd erejéért.

Dicsőítünk téged, megváltó Krisztusunk, mert a te tested nem láthatott rothadást, Isten lévén mint utolsó ellenségünket, legyőzted a halált.

Könyörülj rajtunk, hogy hadd legyünk mindig tudatában ennek a páratlan, egyedülálló nagy győzelmednek. Köszönjük, hogy győzelmed hit által azoké lehet, akik valóban hozzád tartoznak és hisznek benned. Légy irgalmas nekünk, hogy ezek közzé tartozzunk!

Kérünk, hogy te magad szólj most hozzánk az olvasott igén és az emberi bizonyságtételen keresztül. Hadd érkezzék meg a te újjáteremtő szavad a szívünkhöz, és formáljon minket egészen újjá.

Oly nagy szükségünk van rád. Sokszor annyira joggal érezzük, Urunk, hogy minden okunk megvan a csüggedésre, az elkeseredésre, a kétségbeesésre, és őszinte halleluja helyett sokkal inkább panaszkodás, lázadás, zúgolódás hagyja el az ajkunkat. Bocsásd meg nekünk ezeket a bűneinket és az összes többit is kegyelmesen.

Emelj ki minket onnan, ahol vagyunk. Emelj közel magadhoz, hajolj közel hozzánk most is a te igédben, ajándékozz meg minket értő, értelmes szívvel. Áraszd ki ránk Szentlelkedet, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat, s minden parancsodat. Legyen a te igéd leleplezés, feloldozás, útmutatás, bátorítás, vigasztalás, mindannyiunknak az, amire most a legnagyobb szükségünk van, s amit egyedül tőled kaphatunk meg.

Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt, amivel te akarsz most megajándékozni, azt az ajándékot hálás bizalommal fogadjuk tőled és szeretnénk továbbadni másoknak is.

Ámen.

---

Igehirdetés

Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepén. Ma arra a kérdésre keressünk választ a Szentírásból, hogyan történt az Úr Jézus halottaiból való feltámadása? Ragaszkodjunk szorosan a Szentírás szövegéhez, akkor nem tévedünk el az emberi képzelődés tévútjaira.

Azt olvastuk itt, hogy vasárnap hajnalban ez a két asszony kiment ahhoz a sírhoz, amelyikbe péntek délután arimátiai József és Nikodémus elhelyezték az Úr Jézus holttestét. Amíg ott álltak, nagy földrengés támadt, és az Úr angyala jelent meg a mennyből, aki elhengerítette a nagy kőlapot, amivel lezárták a sír bejáratát, és ráült.

Közben azok a katonák, akiket előző nap kivezényeltek, hogy őrizzék a sírt, hogy oda senki be ne mehessen, úgy megrémültek, hogy olyanok lettek, mint a holtak.

És mi történt akkor? Az Úr Jézus kisétált a sírból, mivel most már nem volt előtte akadály? Vagy megállt a sír bejáratánál, mint annak idején Lázár, mivel nem tudott járni azoktól a gyolcs leplektől, amikbe arimátiai József kegyelettel begöngyölte az Ő holttestét? Nem. Jézusról itt egyáltalán nincs szó. Sőt, az angyal azt mondja az asszonyoknak: nincs is itt, mert már feltámadt.

Hogyan? Mikor? És hol jött ki a sírból? A sírkamráknak nincs hátsó vészkijárata. És ki látta? És most hol van? Majd rendre választ kapnak ezekre a kérdésekre, de itt most nem erről van szó. Hanem miről van szó? Arról, hogy "menjetek gyorsan, és mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, előttetek megy Galileába: ott meglátjátok Őt."

Látni tehát csak az üres sírt lehet, amiben a feltámadott feküdt. Tenni pedig egy valamit lehet: vagy hisz az ember a mennyei követ szavainak, vagy nem hisz neki. Ha hisz, akkor a hit soha nem marad tétlen, hanem engedelmességgé lesz, és teszi azt, amit hallott. Ezért indulnak ezek az asszonyok azonnal: "... félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak." És eközben találkoztak a feltámadott Krisztussal, aki megerősíti hitüket, megismétli ezt a parancsot:"... menjetek el az én testvéreimhez, adjátok hírül, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem."

A feltámadott Krisztussal való találkozás tehát nem a hitet pótló tapasztalati esemény, hanem a meglevő hitet és engedelmességet erősíti meg. Jézus a szavaival arról győzi meg ezeket az asszonyokat, hogy amit a mennyei követ szavára elhittek, az igaz. Ő csakugyan feltámadott, él, olyan valóságosan, hogy beszél velük ott az úton. Ezért nem jelent meg Jézus az ellenségeinek, a hitetleneknek. Az övéinek is csak akkor, amikor hitre és engedelmességre jutottak.

Figyeljük meg a sorrendet, mert ez nagyon fontos a mi üdvösségünk szempontjából is. Nem az történt, hogy ezek az asszonyok látták, hogyan támad fel Jézus, és aztán ezt elújságolták a tanítványoknak. Ők nem láttak semmit. Jézus már előbb feltámadt. Emberi szemek előtt rejtett módon, minden emberi elképzelést meghaladó módon, az Isten mindenható hatalmánál fogva Ő már feltámadt. Ezek az asszonyok csak hallották az erről szóló jó hírt (görög szóval evangéliumot), hittek annak, és mivel hittek, elkezdtek annak megfelelően cselekedni.

Az evangélium mindig arról szól, hogy mit tett Isten értünk és mit ígér nekünk. Az Isten nagy tetteiről szóló hírt hallja az, akit érdekelnek ezek a dolgok, és időnként olvas vagy hall erről. Kérdés, hogyan fogadja? Ha hittel fogadja, akkor az mozgósítja, ahhoz igazítja a cselekedeteit. Annak megfelelően kezd el élni akkor is, ha néha furcsa és elképzelhetetlen az, amit hallott, mint ahogy itt ezeknek az asszonyoknak az esetében is. Miközben engedelmeskedik a hallott evangéliumnak, aközben győzi meg őt az élő Krisztus arról, hogy amit hallott, és amit hittel elfogadott, az igaz, az pontosan úgy van. Nyugodtan továbbmondhatja másoknak is, sőt mondja csak tovább akkor is, ha sokan nem fogják hinni, ha mások kinevetik vagy kigúnyolják, mert ez az evangélium fog mások szívében is hitet ébreszteni, és ezzel az evangéliummal változtatja meg az élő Krisztus emberek életét. Akik azt hallják, és hittel elfogadják, csüggedt, kétségbeesett, reménytelen, üres életű és szívű emberekből megalapozott reménységű, tartalmas, boldog hívőkké válnak.

Hogyan támadt tehát fel Jézus?

Észrevétlenül és feltartóztathatatlanul. Nem volt senki, aki megfigyelhette volna. Mint ahogy Isten nagy tetteinek nincs tanúja. A teremtésnek sem volt szemtanúja. De senki nem tudja megakadályozni sem, hogy Isten megvalósítsa a maga terveit, és véghez vigye tetteit.

Jézus feltámadása ahhoz hasonlóan történt, amit a tavasz végez el minden esztendőben. Hangtalanul, csendben megduzzadnak és kipattannak a rügyek, de ez feltartóztathatatlanul történik. Senki nem tudja megakadályozni, senki nem tudja visszagyömöszölni őket téli állapotukba. Minden kipattan, kivirul, kivirágzik, jó esetben gyümölcsöt érlel, hangtalanul és megakadályozhatatlanul.

Milyen erők működtek Jézus feltámadásánál?

Szembetűnő a tanítványok erőtlensége. Szembetűnő a gonosz erők összefogása. És még inkább szembetűnő az Isten mindenek feletti hatalmának az érvényesülése.

Tanulságos számunkra megfigyelni a tanítványok erőtlenségét. Nem meglepő, hogy nincs köztük egy sem, aki emlékezne arra, amit Jézus világosan, többször megmondott: a halálát követő harmadik napon feltámad? Azért csak kellene akadnia valakinek, aki elkezdi számolni a napokat: egy, kettő, három... ma van. Kimegy a sírhoz, látni akarja, hogyan történik, hiszen megmondta. Senki nem emlékszik rá. Összebújnak, megállapítják: vége mindennek, nincs tovább!

És amikor az asszonyoktól hallják a jó hírt, az evangéliumot, nagyon bántó módon azt mondják: üres, asszonyi fecsegés ez. Az evangéliumra, a világ legigazabb jó hírére. Sőt, amikor már köztük van a Feltámadott, itt olvassuk a következő versekben, és Galileában találkoznak vele, "akkor leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek." A szemüknek sem hisznek. Ilyen vaskos hitetlenség és kételkedés van sokunknak a szívében, és ezt kell áttörnie a húsvéti ténynek, a feltámadásról szóló jó hírnek.

Bezzeg Jézus ellenségei emlékeztek arra, amit Ő mondott! Olvastuk az előbb, hogy szombaton - megszegik a vallás vezetői a szombattörvényt - összegyűlnek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és ezt mondják: "Uram, emlékszünk, hogy a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül!" (Mt 27,62-64).

Ők emlékeznek, de nem hisznek. Amire emlékeznek, az nem arra indítja őket, hogy várják Jézus feltámadását, hanem megpróbálnak mindent meghiúsítani, ami az Ő feltámadásának látszódhat majd később. Ezért mindent mozgósítanak: a hatóságot, a karhatalmat, kivonul egy szakasz katona őrizni a sírt, hogy senki be ne hatoljon. Viszik a kis műhelyt, ami kellett ahhoz, hogy nagy pecsétet tegyenek a kőre, és utána mozgósítják a pénzt is, amit minden ilyen gazemberségnél mozgósítanak, és mindig van valaki, akit meg lehet venni pénzen, és ráparancsolnak a holttá vált őrökre, hogy híreszteljék el, hogy amíg ők aludtak, addig látták, hogy Jézus tanítványai eljöttek és ellopták. - Ugye ez meggyőző érv, mindenki számára egyértelmű.

Eközben Isten hatalma csendben és ellenállhatatlanul elvégzi azt, aminek akkor volt az ideje. Feltámasztja az Ő egyszülött Fiát, fölényesen győzedelmeskedik a gonoszság erői felett.

Ekkor derül ki, hogy milyen felesleges volt az az egész temetés ott péntek este sebtében, kapkodva, este hatig le kell bonyolítani, mert akkor kezdődik a szombat. Igazán minden tiszteletünk arimátiai Józsefé, aki a Jézus iránti kimondhatatlan szeretetétől és tiszteletétől vezettetve nem akarta, hogy Jézus holtteste, mint egy gonosztevőé a szabad ég alatt maradjon éjszakára, és kegyelettel eltemette Őt a saját új sírjába.

Csak utólag azt kérdezi az ember: minek? Annyira ideiglenes volt minden. És olyan nevetségessé vált minden, amivel Jézus ellenségei nehezíteni vagy akadályozni akarták az Ő feltámadását vagy bármit, ami vele történhet. Hiába voltak ott őrök, pecsét...

Hiába volt a nagy óvintézkedés, Jézus csak úgy kijött a sírból, járkált Jeruzsálem utcáin, megerősítette ennek a két asszonynak a hitét, este megvigasztalta tanítványait, elkísérte Emmausba azt a két kétségbeesett, szomorú, reménytelen férfit, utána beszélt négyszemközt Péterrel, megbeszélték nem a múltat, mert az már el volt rendezve Péter bűnbánata kapcsán, hanem a jövőt, Péter feladatait. Aztán beszélt Jézus egyszerre ötszáz ember előtt - olvassuk a Korinthusi levélben -, akik közül akkor, amikor ezt Pál leírta, a legtöbben még élnek, kérdezzétek meg őket. Egybehangzóan állítják, hogy ők Jézust a kereszthalála után többször látták és hallották. Ezután negyven napig tanította még az övéit, és negyven nap után sokak szemeláttára visszament a mennybe.

Hiába volt mindenféle intézkedés, Isten hatalma győzedelmeskedett.

Mi tehát az, ami leginkább szembetűnő a húsvéti eseményekben?

Az egyszerűség kedvéért mondjuk most így: Isten ereje. Ez a minden emberi elképzelést felülhaladó, feltartóztathatatlanul munkálkodó, ténylegesen működő isteni hatalom és erő, amivel az Ő bölcs terveit, eltervezett cselekedeteit végrehajtja, ha ez az istentelen világ a feje tetejére áll, akkor is. És emögött az élő Istennek irántunk való meg nem érdemelt, kimondhatatlan szeretete van. Istennek ezt az erejét csodáljuk és áldjuk ma. Tanuljunk meg sokkal jobban ráhagyatkozni erre. Sokkal valóságosabban bízni ebben a hétköznapokban is. A személyes harcainkban is, a közösségek harcaiban is a jóért való küzdelemben. Aki Őhozzá tartozik, az sokszor átéli azt, amit Ady Endre így mondott: "ha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem. Kivonta kardját, megelőzött.

Húsvétkor is megelőzött mindenkit. A jóhiszeműeket is, meg a gonoszokat is, és a maga tervét megvalósította.

Miben mutatkozott meg Istennek ez a mindenek feletti ereje húsvétkor? Három tényhez próbáljuk ezt most kötni.

1. Az egyik maga Jézus feltámasztása. Nem maradhatott a sírban, mert Ő Isten, és mert Ő maga a feltámadás és az élet. És ez az isteni élet erősebb a gonoszság minden hatalmánál. Jézus feltámadása az élet diadala a gonosz minden mesterkedése felett.

Ez az első, ami ma különösen is időszerű, és örvendezzünk ennek.

2. De a mai történetből derül ki az is, hogy Istennek ugyanez az ereje és hatalma munkálkodik a hirdetett igén keresztül is. Mert akik az örömhírt hittel befogadták, azoknak az élete megváltozott. Egytől-egyig olyan belső, radikális, minőségi átváltozáson mentek keresztül ezek az emberek, amit sehogyan másként nem lehet elérni senkinél sem.

Különösen szembetűnő ez a két emmausi tanítványnál, akikből dőlt a keserűség, a reménytelenség, a kétségbeesés, "pedig mi azt reméltük, hogy..." - magyarázzák Jézusnak, a feltámadott Krisztusnak, aki megy velük. De mivel Jézus meghalt, most már semmit nem remélhetünk.

És ugyanez a két ember néhány óra múlva röpül visszafelé ugyanazon az úton, sötétben, hogy minél előbb megvigyék az örömhírt a Jeruzsálemben hagyott hasonlóan szomorú és kétségbeesett barátaiknak. Van olyan mondanivalójuk, ami azelőtt nem volt. Még a fizikai erejük is megsokszorozódik, és kaptak olyan lelki tartást, amivel másokat is erősíteni tudtak. Pedig semmi nem történt, csak az, hogy Jézus igét magyarázott nekik útközben, és a végén az asztaluknál felismerték útitársukban a feltámadott Krisztust. Semmi rábeszélés nem volt, még csak nem is parancsolta nekik. Tudták ők azt, mert belülről a Szentlélek irányította őket.

3. És amit szeretnék még hangsúlyozni ennek kapcsán: sok helyen ír a Szentírás arról, hogy aki így hittel megismeri a feltámadott Krisztust, aki ezt a Krisztust hittel behívja az életébe, és parancsoló Urának vallja, azon keresztül is munkálkodik Istennek ez az ereje. Nemcsak abban, hanem rajta keresztül is.

Összegyűjtöttem egy csomó igét, de most csak egyet hadd idézzek. Pál apostol írja ezt a Kolosséi levélben. Éppen Jézusról beszél, az és az utolsó versben levonja a konklúziót: "Ezért fáradozom én is és küzdök az Ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem." (Kol 1,29).

Pál soha nem dicsekedett, és ha csak egyetlen lehetőség volt, magáról nem beszélt. Itt mégis azt mondja: figyeljétek meg, milyen nagy az Istennek ez az ereje, amely hatalmasan működik bennem.

Mit jelentett ez? Azt jelentette, hogy gyógyíthatatlan betegsége ellenére, gyenge fizikuma ellenére, a legjobb barátaiban való csalódások közepette is, gyülekezetek sokasága jött létre az ő szolgálata nyomán. És ő, aki alázatos volt, le meri írni a Korinthusi levél végén: "... többet tettem az evangéliumért, mint az apostolok együttvéve, de nem én, hanem az Istennek bennem levő kegyelme." (1Kor 15,10). Nem szerénykedik, nem mondja azt, hogy ó, semmi, szóra sem érdemes. Hogyne lenne szóra érdemes. Dicsőítsük Istent azért, amit általa elvégzett. Istent dicsőítjük, nem Pált. De hogy mimindent végzett el általa Isten, az ember szeme-szája eláll. A Földközi-tenger egész medencéje tele lett keresztyén közösségekkel az ő munkája nyomán, amit ilyen erőtlenül végzett, mert nem ő, hanem a hatalmas Isten rajta keresztül.

Isten erejét csodálhatjuk húsvétkor Jézus feltámadásának a tényében. Isten erejét csodálhatjuk folyamatosan abban, ahogyan azoknak az életét megváltoztatja, akik hisznek benne. És Isten erejére számíthat minden Krisztust befogadott hívő ember, aki kész teljesíteni ezt a parancsot, hogy "menjetek el és mondjátok el másoknak, hogy mit cselekedett az Isten."

Mi ma hallottuk ezt az evangéliumot. Mi lesz a folytatása?

Lehet ezt hittel befogadni és az életünket máris hozzáigazítani. Vagy lehet hitetlenül visszautasítani és megmaradni az Isten nélküli állapotban. Isten minket erre az előbbire hív. Boldog ember az, aki kész megtenni az engedelmességnek a legkisebb lépését is, és eközben fog találkozni a feltámadott Krisztussal, mert meggyőzi őt arról, hogy amit hallott és hittel elfogadott, az valóban igaz. Az ilyen ember boldogan mondja majd:

Jézus, benned bízva-bízom,
Elpusztulnom ó ne hagy!
Te, ki bűnön, poklon, síron
Egyedüli győztes vagy:
Gyönge hitben biztass engem,
Készíts arra, hogy én lelkem
Láthat majd fenn, ó Uram,
Mindörökké boldogan.
(295,2 dicséret)

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged, mert a te tested nem láthatott rothadást.

Köszönjük, hogy dicsőséges feltámadásod újabb bizonysága számunkra Isten-voltodnak, és annak, hogy néked adatott minden hatalom mennyen és földön.

Köszönjük, hogy minden hatalmadat a mi javunkra használtad és használod.

Bocsásd meg, hogy oly sokszor nem gondolunk erre, vagy egyenesen kételkedünk ebben. Bocsásd meg, hogy magunkkal hasonlítgatunk össze téged, s feltételezzük, hogy a mi lehetőségeinknél neked több van, de nem vesszük komolyan, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Taníts meg minket ezzel a hittel nézni reád. Taníts meg minket ezzel a bizonyossággal imádkozni magunkért, szeretteinkért, egyházunkért, népünkért, annak a jövőjéért. Nem akarunk bántani téged hitetlenséggel és kételkedéssel. Szeretnénk komolyan venni, ami meg van írva. Minden szavadat igaznak akarjuk tartani, építeni akarunk arra, várni akarjuk hittel annak a teljesedését. Támogass minket kegyelmesen ebben!

Köszönjük, hogy akármilyen kicsi hite van valakinek, te azt a hitet megerősíted és bizonyosságra segíted a hívőt. Így segíts meg minket is, kérünk.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek különösen nagy szükségük van most a te hatalmadra és szeretetedre. Könyörgünk azokért, akik küzdenek most is a gátakon. Egyedül neked van hatalmad megfékezni a vizeket, megvédeni embereket és azoknak a javait. Légy irgalmas nekünk!

Tudjuk, hogy semmi jót nem érdemlünk tőled, de te nem az érdemeink szerint cselekszel velünk. Cselekedj a te kegyelmed és gazdagságod szerint.

Ámen.