Kalauz Spurgeon Chambers                  
2026-10-14 részletek

2Krón 35, 1-19

A páska megünneplése
(Vö. 2Kir 23,21-23)
1Jósiás páskát is tartott az ÚR tiszteletére Jeruzsálemben, és levágták a páskabárányt az első hónap tizennegyedik napján. 2Szolgálatba állította a papokat, és az ÚR házának szolgálatára buzdította őket. 3A lévitáknak pedig, akik egész Izráel tanítói voltak, és az ÚRnak voltak szentelve, ezt mondta: Helyezzétek el a szent ládát a templomban, amelyet Salamon, Dávid fia, Izráel királya épített. Nem kell többé a vállatokon hordoznotok. Most már Isteneteknek, az ÚRnak és népének, Izráelnek szolgáljatok! 4Készüljetek családonként és beosztásotok szerint, Dávidnak, Izráel királyának és fiának, Salamonnak az előírásai szerint, 5álljatok föl a szentélyben úgy, hogy testvéreiteknek, a nép családjainak a csoportjai szerint legyenek a lévita családok osztályai! 6Vágjátok le a páskabárányt, miután megszenteltétek magatokat, és készítsétek el testvéreiteknek, teljesítve az ÚRnak Mózes által adott rendelkezését!
7Jósiás a népnek, mindazoknak, akik ott voltak, juhokat, bárányokat és kecskegidákat ajándékozott, mindezeket a páskához, szám szerint harmincezret, továbbá háromezer marhát. Ezek mind a király jószágai voltak. 8Vezető emberei pedig önkéntes ajándékot adtak a népnek, a papoknak és a lévitáknak: Hilkijjá, Zekarjá és Jehíél, Isten házának a felügyelői kétezer-hatszáz páskabárányt és háromszáz marhát adtak a papoknak. 9Kónanjá és testvérei, Semajá és Netanél, továbbá Hasabjá, Jeíél és Józábád, a léviták vezető emberei ötezer páskabárányt és ötszáz marhát adományoztak a lévitáknak.
10Miután felkészültek a szolgálatukra, helyükre álltak a papok; a léviták is beosztásuk szerint, ahogyan a király parancsolta. 11Majd levágták a páskabárányt, és a papok hintették a vért, a léviták pedig lenyúzták a bőrt. 12Különválasztották az égőáldozatra való állatokat, és átadták csoportonként a nép családjainak, hogy vigyék oda az ÚRnak, ahogyan meg van írva Mózes könyvében. Ugyanígy jártak el a marhákkal is. 13És megsütötték a páskabárányt előírás szerint, a szent adományokat pedig megfőzték fazekakban, üstökben és lábasokban, és gyorsan kiosztották az egész népnek. 14Azután maguknak és a papoknak készítették el, mert Áron fiai, a papok éjszakáig az égőáldozatoknak és a kövérjének a feláldozásával voltak elfoglalva. Ezért a léviták készítették el maguknak és Áron fiainak, a papoknak is. 15Ászáf fiai, az énekesek is a helyükön voltak Dávidnak, Ászáfnak, Hémánnak és Jedútúnnak, a király látnokának a parancsa szerint. A kapuőrök is ott voltak minden kapunál. Nem volt szabad letenniük a szolgálatot, ezért testvéreik, a léviták készítették el nekik.
16Így rendezték el mindenben az ÚRnak szóló istentiszteletet azon a napon, megtartva a páskát és bemutatva az égőáldozatokat is az ÚR oltárán, Jósiás király parancsa szerint. 17Megtartották tehát az ott levő izráeliek a páskát abban az időben meg a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át. 18Nem tartottak ehhez hasonló páskát Izráelben Sámuel próféta ideje óta. Izráel királyai közül senki sem tartott olyan páskát, amilyet Jósiás tartott a papokkal, lévitákkal, egész Júdával, az ott levő izráeliekkel meg Jeruzsálem lakóival. 19Jósiás uralkodásának a tizennyolcadik évében tartottak ilyen páskát.

1Jn 4, 11-16

RÉ21 354

Zsoltárok 107,1
Ézsaiás 43,18-19
Róma 15,13
Jeremiás 29,11-12
Zsoltárok 86,5
Példabeszédek 23,17-18
Filippi 4,6-7


Élő közvetítés

Jelenleg nincs élő közvetítés.

Figyelem! Amennyiben az istentisztelet időpontjában nem látható a Youtube videó, akkor frissítse az oldalt (F5 billentyű) vagy kattintson ide!








Köszöntjük a Pasaréti Református Gyülekezet honlapján!

Gyülekezetünk az 50 budapesti református gyülekezet egyike, a város nyugati szélén. A templom 1939-ben épült, ún. Bauhaus stílusban, 600 férőhellyel.

Célunk, hogy Jézus Krisztushoz vezessünk embereket, akinél problémáikra megoldást, bűneikre bocsánatot, békességet és örök életet kaphatnak. Ezzel a segítséggel igyekszünk elérni az óvodásoktól az idősekig mindenkit, kiegészítve ezt sokféle diakóniai szolgálattal.

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk az alkalmainkra, személyes beszélgetést pedig a megadott telefonon tudunk egyeztetni. A gyülekezetben elhangzott igehirdetések jelentős része itt is olvasható, illetve az újabbak meg is hallgathatóak. A gyülekezetben folyó eseményekről pedig Áldás, Békesség hírlevelünk tájékoztat.

 

Lelkészi hivatal nyitvatartása
Kedden 9:00 és 12:00 között
Csütörtökön 16:00 és 18:00 között
Vasárnap 9:00 és 10:00 között
Telefon
+36 (1) 356 40 19
FAX
+36 (1) 356 40 19
Cím
H-1026 Budapest, Torockó tér 1.
E-mail
gyulekezet@refpasaret.hu

 

Gyülekezetünk bankszámlaszámai
Forint számla
11702036-22377793
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
IBAN
HU30 1170 2036 2237 7793 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB

Dollár számla (USD)
IBAN
HU08 1176 3842 0019 4019 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
Gyülekezetünk alapítványa
Pasaréti Református Alapítvány
Adószám
18058819-1-41
Az oldallal kapcsolatos technikai problémákat a következő e-mail címen lehet jelezni: webmaster@refpasaret.hu.