Pál látomása a damaszkuszi úton nem múló fellángolás volt, hanem olyan látomás, amely világos és nyomatékos utasításokat tartalmazott, és ő maga mondja: „Nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt” (19). Urunk valóban ezt mondta Pálnak: „Egész életedet hatalmamba veszem: nem lehet más szándékod, irányod vagy célod, mint amit én tűzök ki eléd.” És Urunk azt is mondja nekünk, „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”(János 15,16).

Újjászületésünk után - ha egyáltalán szellemi emberek vagyunk -, mindegyikünk kapott látást afelől, mivé akarja formálni Jézus: és meg kell tanulnunk ezt a nagy dolgot, hogy ne legyünk „engedetlenek a mennyei látás iránt”, ne mondjuk, hogy elérhetetlen. Nem elég tudnom, hogy Isten megváltotta a világot és hogy a Szent Szellem véghezviheti bennem mindazt, amit Jézus tett értem. A vele való személyes kapcsolat az alap, amire életemnek fel kell épülnie. Pál nem üzenetet vagy tanítást kapott itt, hogy azt tovább adja, hanem élő, személyes, mindent átfogó kapcsolatba került Jézus Krisztussal. A 16. vers ellenállhatatlan parancs: „Kelj fel..., hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek.” Pál egy személynek szentelte oda magát, nem egy ügynek. Egyedül és teljesen Jézus Krisztusé volt: nem nézett másra, nem élt semmi másért, csak Érte. „Elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak köztetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről” (1Kor 2,2).