Ugyan ki szeretne pogányok között lakni úgy, hogy közéjük számláltassék? Hiszen még nekünk is, akik magukat keresztyéneknek mondók között élünk, sokszor olyan nehéz közöttük teljes odaadással szolgálni az Urat. Akkora a keveredés, hogy az ember sokszor szeretne valahol magányosan élni.

Az az Úr nyilvánvaló akarata, hogy népe más úton járjon, mint a világ fiai, és az övéi határozottan és félreérthetetlenül különbözzenek a világtól. Isten megváltott és elhívott bennünket, és szellemi életünk alapján lényegesen különbözünk a világ fiaitól. Semmi keresnivalónk tehát a „hiúság vásárában” és a „romlottság városában”. Helyünk a keskeny úton van, amelyen minden igazi zarándoknak az Urat kell követnie.

Ez adjon nekünk békességet, amikor a világ kinevet vagy megvet bennünket, sőt, segítsen abban, hogy egyenesen örömmel tudjuk elfogadni a gúnyt, mint ami Istennel való szövetségünk velejárója. Nevünk egy másik könyvben van felírva, nem ugyanazon magból valók vagyunk, a mi otthonunk máshol van, mint ahol ők laknak, nem ugyanazon úrnak szolgálunk. Ezért érthető, hogy a világ megvet bennünket, és nem számlál saját fiai közé. Ha egyszer már bizonyosak vagyunk afelől, hogy Isten a megváltottak közé sorolt bennünket, akkor nem bánjuk többé, ha a világ különcnek tart és magányosságra kárhoztat bennünket.