Kalauz Spurgeon Chambers                  
2026-04-29 részletek

Róm 6, 1-11

Keresztség és új élet1Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? 2Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? 3Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? 4A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. 5Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. 6Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. 7Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. 8Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. 9Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. 10Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. 11Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!

3Móz 25, 23-55

RÉ21 346

Zsoltárok 107,1
Ézsaiás 43,18-19
Róma 15,13
Jeremiás 29,11-12
Zsoltárok 86,5
Példabeszédek 23,17-18
Filippi 4,6-7

Élő közvetítés

Jelenleg nincs élő közvetítés.

Figyelem! Amennyiben az istentisztelet időpontjában nem látható a Youtube videó, akkor frissítse az oldalt (F5 billentyű) vagy kattintson ide!





Köszöntjük a Pasaréti Református Gyülekezet honlapján!

Gyülekezetünk az 50 budapesti református gyülekezet egyike, a város nyugati szélén. A templom 1939-ben épült, ún. Bauhaus stílusban, 600 férőhellyel.

Célunk, hogy Jézus Krisztushoz vezessünk embereket, akinél problémáikra megoldást, bűneikre bocsánatot, békességet és örök életet kaphatnak. Ezzel a segítséggel igyekszünk elérni az óvodásoktól az idősekig mindenkit, kiegészítve ezt sokféle diakóniai szolgálattal.

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk az alkalmainkra, személyes beszélgetést pedig a megadott telefonon tudunk egyeztetni. A gyülekezetben elhangzott igehirdetések jelentős része itt is olvasható, illetve az újabbak meg is hallgathatóak. A gyülekezetben folyó eseményekről pedig Áldás, Békesség hírlevelünk tájékoztat.

 

Lelkészi hivatal nyitvatartása
Kedden 9:00 és 12:00 között
Csütörtökön 16:00 és 18:00 között
Vasárnap 9:00 és 10:00 között
Telefon
+36 (1) 356 40 19
FAX
+36 (1) 356 40 19
Cím
H-1026 Budapest, Torockó tér 1.
E-mail
gyulekezet@refpasaret.hu

 

Gyülekezetünk bankszámlaszámai
Forint számla
11702036-22377793
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
IBAN
HU30 1170 2036 2237 7793 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB

Dollár számla (USD)
IBAN
HU08 1176 3842 0019 4019 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
Gyülekezetünk alapítványa
Pasaréti Református Alapítvány
Adószám
18058819-1-41
Az oldallal kapcsolatos technikai problémákat a következő e-mail címen lehet jelezni: webmaster@refpasaret.hu.